Már tíz éve, hogy elindítottam a legelső blogomat. 2010 januárjában, még tizenhat éves fejjel jó ötletnek tűnt, hogy az interneten megosszam az életem aprócska kis részleteit: a gimis élményeimet, a hobbijaimat és természetesen a véleményemet. Ezalatt a tíz év alatt azonban rengeteg változás történt nemcsak velem, hanem az internetes tartalmakkal is. A bloggerek mellett a vloggerek száma is jelentősen megnőtt és ezeket a tartalomkészítőket végül influenszer néven ismerhette meg az egész világ. Őrületes változások történtek és néha úgy érzem, hogy én valahol lemaradtam félúton ebben a fejlődésben...

Alighogy befejeztem az #1hétprojekt első részét, már a másodikon járt az eszem, mert már akkor tudtam, hogy mit szeretnék csinálni a projekt keretein belül. Az első felvonásban valami újat próbáltam ki, azonban a második epizódban visszatértem egy olyan tevékenységhez, ami mindig is közel állt a szívemhez: az olvasáshoz. Az #1hétprojekt alkalmából részt vettem a Bout of Books egyhetes read-a-thonon, ami alatt próbáltam minél több olvasást belesűríteni a mindennapjaimba.

A Sziget előtti napokban egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy már egy év eltelt a tavalyi fesztivál óta. Olyan volt, mintha csak tegnap lett volna, hogy a GTA koncertjén ugráltam őrült módjára vagy hogy félholtan kivánszorogtam Birdy fellépésére. De újra elérkezett a fesztivál és már nagyon vártam, hogy láthassam a legnagyobb kedvenceimet élőben.

Ha azt mondom, hogy "nyár", akkor mi jut először eszetekbe? Napsütés? Fürdőruha? Strand? Eltaláltam? A legtöbb embernek a nyár a vízparton való relaxálásról szól, a napozásról, az úszásról, azonban nem mindenki rajong ezekért. Mint például én sem. Hogy miért? Azért, mert víziszonyom van.

Emlékeztek még, amikor az év eleji bejegyzésemben azt ecseteltem, hogy miért nem szeretek újévi fogadalmakat tenni? Úgy tűnik, hogy én erről már meg is feledkeztem, mivel az elmúlt hetekben elhatároztam, hogy kreatív területen mégis kitűzök magamnak néhány célt, amiket meg szeretnék valósítani még ebben az évben. Ezidáig sikerült belecsempésznem több kreatív tevékenységet a mindennapjaimba, azonban jó lenne, ha nem csak céltalanul végezném őket. Ráadásul vannak dolgok, amiket folyamatosan csak halogatok, így azt hiszem, eljött a cselekvés ideje!

Már egy hónapja, hogy hazajöttem Berlinből, de csak most sikerült leülnöm és megírnom az utam történetét. Négy napot töltöttem a német fővárosban és mint mindig, most is jól éreztem magam. Szinte már hazajárok oda. Az elmúlt két év alatt ez volt a harmadik utam Berlinbe, ezért már elég jól kiismerem magam a városban, a főbb látnivalókat már lehúzhattam a bakancslistámról. Ennek okán ez a blogbejegyzés inkább a havi összefoglalóm "különkiadásának" tekinthető, mint inkább egy útikalauznak. Hogyha érdekel, hogy mit csináltam abban a pár napban, akkor tartsatok velem a folytatásban.

Ez az az ünnep, amit mi magyarok hivatalosan nem ünneplünk, de ettől függetlenül szeretünk mi is beöltözős bulikba járni, kidekorálni a házunkat és horrorfilmeket nézni este, a takaró alatt. Én azzal szíveskedek nektek, hogy egy ijesztő történetet osztok meg a múltamból.

Micsoda hét volt! Hivatalosan is kijelenthetem, hogy túléltem az első igazi Sziget Fesztiválomat. Mint azt az előző bejegyzésből is megtudhattátok, idén, életemben először Sziget bérlet tulajdonos lettem. Voltak kétségeim előtte, hogy megéri-e ennyi pénzt kiadni érte, de egy hét fesztiválozás után kijelenthetem, hogy IGEN! A mai posztban megpróbálom összeszedni nektek a Szigetes élményeimet, pozitív és negatív oldalát is. Úgyhogy vágjunk is bele, mert hosszú lesz.