Már tíz éve, hogy elindítottam a legelső blogomat. 2010 januárjában, még tizenhat éves fejjel jó ötletnek tűnt, hogy az interneten megosszam az életem aprócska kis részleteit: a gimis élményeimet, a hobbijaimat és természetesen a véleményemet. Ezalatt a tíz év alatt azonban rengeteg változás történt nemcsak velem, hanem az internetes tartalmakkal is. A bloggerek mellett a vloggerek száma is jelentősen megnőtt és ezeket a tartalomkészítőket végül influenszer néven ismerhette meg az egész világ. Őrületes változások történtek és néha úgy érzem, hogy én valahol lemaradtam félúton ebben a fejlődésben...
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: blog. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: blog. Összes bejegyzés megjelenítése
Sokat szoktam ötletelni és brainstormingolni a bloggal kapcsolatban, mindig próbálok valami újat kitalálni, valami olyat, amivel eddig még nem találkoztam más blogon vagy éppen azon morfondírozok, hogy esetleg egy "elcsépelt" témát hogyan lehet új módon feldolgozni. Hónapokkal ezelőtt is egy ilyen filozofálgatás alkalmával született meg az #1hétprojekt gondolata is.
Majd egy év elmélkedés után végre megnyitom az új blogomat, a Beautiful Dauntlesst. Tavaly már szerettem volna újra blogolni és egy másik blogot meg is nyitottam, de a köszöntő poszton kívül más nem került fel az oldalra. Valahogy nem éreztem magaménak. Aztán a nyár végén jött az ötlet, hogy mégis nyitok egy blogot a Tumblröm nevével és azóta folyamatosan csak húztam, hogy most ezért nem akarom megnyitni, most azért, de rájöttem, hogy ennek így semmi értelme. Úgyhogy a mai napon hivatalosan is megszületetett a Beautiful Dauntless.
A nevet természetesen Veronica Roth könyvsorozata, A beavatott ihlette, ahol is a Bátrak csoportjának neve angolul Dauntless. De szerettem volna, hogyha egy kicsit nőiesebb lenne a cím, ezért eléraktam a beautifult (szép) és így született meg a blog neve. Természetesen belemehetnék ilyen-olyan filozofálgatásokba, hogy mit jelenthet ez és mit szimbolizál, de igazából azért választottam ezt a nevet, mert tetszett. Ez nem irodalom óra, nem kell túlgondolni a dolgokat. :)
Még nem tudom, hogy pontosan milyen irányba is fog elindulni a blog, szeretnék egy helyet, ahol írhatnék olyan dolgokról, amik érdekelnek engem. Nem leszek beauty guru vagy DIY queen, sem könyvmoly vagy utazó nomád. Nem szeretném, hogyha bekategorizálnánk ezt a helyet. Írok, amiről épp írni szeretnék, ez lesz a fő célom a bloggal. Aztán egy idő után majd kialakul az arculata.
Bízom benne, hogy tetszeni fog és szeretni fogjátok a bejegyzéseimet. És nem maradt más hátra... Vágjunk bele!💪
Bízom benne, hogy tetszeni fog és szeretni fogjátok a bejegyzéseimet. És nem maradt más hátra... Vágjunk bele!💪
Üdv!

Zenefüggő ▸ csokiimádó ▸ könyvmoly


