Két évvel ezelőtt, amikor megnyitottam ezt a blogot, a legelső bejegyzésemben nem másról írtam, mint Lana Del Rey akkori új albumáról, a Lust for Liferól. Most pedig folytatom ezt a hagyományt, hiszen az énekesnő augusztus 30-án jelentette meg legújabb lemezét, a Norman Fucking Rockwellt. Péntek reggel tehát az első dolgom az volt, hogy letöltsem Lana új albumát és a reggeli készülődés közepette meghallgattam ezt a 14 dalból álló csodaalbumot.

Az elmúlt hónapok bizonytalansággal teltek, hiszen az új lemezt először március végére ígérték, majd eltolták egy későbbi, akkor még ismeretlen időpontra. Lana a júniusi, Dublinban tartott koncertjén nyilatkozott először a megjelenésről, ahol is azt ígérte a rajongóknak, hogy két hónapon belül megjelenik az új lemez. Nem sokkal később pedig hivatalosan is bejelentették, hogy az NFR augusztus utolsó péntekén válik elérhetővé a világ számára.

Minden egyes alkalommal, amikor egy top kedvenc előadóm új albummal jelentkezik, a legerősebb érzés az izgatottság mellett a félelem. Főképp azért, mert ezen a szinten már nagyok az elvárások, az a bizonyos léc valahol a mennyekben helyezkedik el és alap elvárássá válik, hogy az új lemez kifogástalan legyen. Így amikor letöltődött az album és beüzemeltem a hangszórót is, vettem még egy mély levegőt az indítás előtt.

Rettegtem, de boldog is voltam, amikor felcsendült a legelső dal, ami a lemez névadója is egyben. A Norman fucking Rockwellben egy gyerekesen viselkedő férfiról énekel Lana, akit minden hibája ellenére szeret. A kezdés nagyon emlékeztet olyan korábbi dalaira, mint például a Honeymoon vagy a 13 Beaches, mert van egyfajta filmzenei hangzása. De aztán átveszi a szerepet a zongora és kicsit olyan érzésem támadt, mintha búcsút mondott volna a Lust for Life időszaknak, hogy kezdetét vehesse az új éra. Nekem ez a szám egyelőre megmarad az intro kategóriában, mert ezzel kevésbé tudtam azonosulni, mint a többi dalával.

A névadót a már jól ismert Mariners Apartment Complex követi, amely a legelső kislemez volt erről az albumról. Amikor először hallottam, akkor az új dal örömét egy kis csalódás érzése rontotta el, mert nem éreztem olyan ütősnek ezt a számot. Azóta hónapok teltek el és sikerült megszeretnem, de még mindig úgy érzem, hogy ennél vannak erősebb dalok is az albumon, amik esetleg nagyobb hatást tudtak volna gyakorolni a hallgatókra. Azonban a Mariners Apartment Complex nagyon jó példa arra, hogy milyen az új lemez hangzásvilága.

Oh, igen, aztán következik a Venice Bitch, a közel 10 perces kislemez, amivel mindenképp kiverte a biztosítékot a menedzsmentjénél. Valami oknál fogva ezt szeretem a legkevésbé ezen az albumon. A korábban megjelent kislemezek közül ezt hallgattam a legkevesebbet, nem a hossza miatt, csak egyszerűen nem ragadott meg annyira. Ez nem jelenti azt, hogy rossz lenne, csak ahogy már említettem, több domináns dal is van ezen az albumon és ezért a Venice Bitch háttérbe szorult. Azonban ez egy tökéletes szám a nyár végére, amire az "and as the summer fades away" is utal. Lana ezt az elektromos gitár által meghatározott dalt azoknak szánta, akik a nyár végét az órákon át tartó kocsikázással búcsúztatnák el.


Csupán egy héttel a lemez megjelenése előtt Lana egy dupla videóklippel jelentkezett, amelyben az egyik dal a Fuck it I love you volt. A hangzását mindenképp a szörfös kultúra inspirálta és valóban van egyfajta tengerparti feelingje neki. A tempója néha felgyorsul (persze Lanás kereteken belül), így ad egyfajta lehetőséget arra, hogy a homokos parton lötyöghessenek a hallgatók. Jelen pillanatban ez az egyik kedvenc dalom erről az albumról, az egész hangulata megnyert magának. És nem mehetek el szó nélkül amellett, hogy Lana mennyire gyönyörű a videóklipben. A neon szemhéjtussal pedig megszülethetett a következő időszak új sminktrendje.

A Fuck it I love you-t a nyár slágere követi, a Doin' Time. Ez a Sublime nevű együttes dalának a feldolgozása, ami a zenekar dokumentumfilmjéhez készült, de szerencsére felkerült az NFR-re is, hiszen remekül beleillik az album összhangulatába. Lana tökéletesen át tudta alakítani ezt a dalt a saját hangzásvilágára és pontosan ezért lett olyan ütős. Elfogult vagyok, tudom, de az én véleményem szerint sokkal jobban sikerült, mint a Sublime verziója. (Zárójelben megjegyezném, hogy a Sublime száma is egy feldolgozás, hiszen az eredeti dal a Porgy & Bess operában hallható.)

Azt hiszem megszületett az alternatív esküvők új himnusza is, a Love song. Nem nevezném tipikus szerelmes dalnak, de Lanától mást nem is várhattunk volna. Egyszerű, de nagyszerű, nem ömlengős, nincs tele szemforgatást előidéző szövegekkel. Egy visszafogott szerelmi kinyilatkoztatásról van szó. Nem mondanám, hogy legyőzi a Young & Beautifult ebben a versenyben, de mindenképp felkerül az esküvős playlistemre.

A Cinnamon Girl sokadik hallgatásra egyre jobban emlékeztet Lana korábbi albumaira. Zeneileg beleillene a Born To Die időszakba, szövegileg azonban inkább az Ultraviolance-re emlékeztet, a problémás párkapcsolat témája miatt. Talán ezért is tetszett meg már első hallásra is ez a dal és valószínűleg sokáig ott lesz az albumos kedvenceim között.

A How to Disappear az a dal, amit a legkevésbé szeretek az NFR-ről. Van egyfajta Honeymoon feelingje az 50-es, 60-as évekbeli hangzásával. Amikor meghallgattam ezt a számot, elképzeltem az 50-es éveket, amikor a fiatalok a nekik rendezett táncos estéken lassúztak a partnerükkel. Ennek a számnak pontosan ilyen a hangulata. Szövegileg emlékeztet a Video Gamesre és az Ultraviolance-re is. Ennek a dalnak nálam mindenképp időre van szüksége, hiszen első hallásra nem nyűgözött le.

A következő szám, a California Lana egyik régi szerelméről szól, a találgatások szerint a skót származású Barrie-James O'Neillről lehet benne szó. Ez a dal tele van nosztalgiával és egy elmúlt szerelem emlékével. Személy szerint nekem nagyon tetszik a California, habár a rajongók között eddig elég megosztónak találtam, mert van, akinek ez a kedvence az albumról, van, aki szerint ez egyike a gyengébb számoknak az NFR-en..

A The Next Best American Record egy már jól ismert dal a rajongók számára, hiszen ez egyike az úgynevezett Unreleased Songs gyűjteménynek, amely tartalmazza Lana összes hivatalosan meg nem jelent és kiszivárgott dalát. Eredetileg a Lust for Life albumra készült, akkor még Architecture néven futott, de végül nem került rá az előző lemezre. Szerencsére az NFR-en helyet kapott, a rajongók nagy örömére. A Californiához hasonlóan ez is egy elmúlt szerelemről szól, így nagyon jól követi az előző hangulatát. Nekem ez az egyik kedvencem a lemezről és örülök, hogy hivatalosan is megjelenhetett ez a szám.

A The greatest volt a dupla videóklip másik tagja és az album legjobbjai között is helyet foglal. Ebben is folytatódik az a nosztalgiázás, amit már az előző két dalban is hallhattunk. Engem egy klasszikus rock balladára emlékeztet, így a múltba való visszatekintést nemcsak a szövegben, de a zenében is sikerült megragadnia Lanának.

A Bartender egy nagyon érdekes szám, mert talán ezt kedvelik a legkevésbé a rajongók. Engem leszámítva, mert nekem ez is a kedvenceim között szerepel. Az alkohol, a címből is adódóan, nagy szerepet játszik benne és persze Lana életében is, hiszen mindig is nyílt volt a tinédzserkori alkohol problémájával kapcsolatban. Ezt a dalt szerintem elég szabadon lehet értelmezni, nincs meg az a fajta konkrétság benne, mint az előzőekben. A szövegben megjelenik a paparazzik elől való menekülés is, amit a High By The Beachben és a 13 Beachesben is hallhattunk már. Zeneileg ez nekem olyan, mint egy altatódal, könnyed és egy kicsit varázslatos is a hangzása. A refrén dallamáról valami oknál fogva az Örök kaland című film jut az eszembe, ami a halandóságról és az örök élet gondolatáról szól. Ha úgy vesszük, illik is Lana stílusához.

Szerintem szövegileg az egyik legkiemelkedőbb dal az albumról a Happiness is a butterfly. A boldogság utáni vágyakozásról szól és arról, hogy nem mindig sikerül elcsípnünk azt. A refrén szövege egyszerűen gyönyörű: "Happiness is a butterfly / Try to catch it, like, every night / It escapes from my hands into moonlight". Ezzel a dallal sikerült megörökítenie egy olyan érzést, amivel sokan tudnak azonosulni. A boldogságot elérni nem egyszerű és a mérgező párkapcsolatok csak még jobban megnehezítik a megtalálását.

Ki merem jelenteni, hogy a legjobb dal ezen az albumon a hope is a dangerous thing for a woman like me to have - but i have it. Ez volt a harmadik kislemez, ami megjelent az NFR-ről és ez nyugtatott meg azzal kapcsolatban, hogy ne féljek annyira az új albumtól, merthogy ilyen mesterművek is szerepelnek rajta. Imádom az egyszerűségét, azt, hogy csak az ő hangját és a zongorát hallgatjuk. Szerintem ez az egyik legjobb dala, amit valaha írt!


Ez az album egy kerek egész mű lett, a letisztultság és a minimalizmus jellemzi. A hangszerek a háttérbe szorulnak annak érdekében, hogy teret adjanak Lana angyali hangjának. Míg a Born To Die-on nagy szerepe volt a vonósoknak, ezen az albumon a zongora és a gitár kerül előtérbe, így még jobban tudunk az énekesnő hangjára koncentrálni. A dalok líraisága szerintem elérte a csúcspontját, ez az album tele van szebbnél szebb dalszövegekkel. Amikor leültem és meghallgattam a lemezt a dalszövegeket is olvasva, akkor érdekes volt felfedezni a kapcsolatot a különböző számok között, mert nemcsak az NFR-en szereplők között vannak átfedések, de ráismerhetünk néhány klasszikusra is bennük.

Miután meghallgattam a teljes egész albumot, megértettem, hogy miért is jelent meg nyár végén. Az igaz, hogy igazi "chill summer vibes" járja át, mégis inkább a nyár végi hangulatot ragadta meg ezzel a lemezzel Lana Del Rey. Minél többet hallgatom, annál elégedettebb vagyok az új albummal és annál jobban kötődök az új dalokhoz. Jó olvasni a visszajelzéseket is, azt a sok pozitívumot, amit nemcsak a rajongóktól, hanem a kritikusoktól is kapott ezidáig az NFR. Az album hallgatása közben olyan, mintha az ember transzba esne, mintha megállna az idő körülötte, mintha nem létezne más, csak Lana hangja. Hogyha valaki igazi kikapcsolódásra vágyik egy megterhelő nap után, ez az, amire szüksége van. Biztos vagyok benne, hogy sokak életére lesz hatással a Norman Fucking Rockwell.