#1hétprojekt | 1.rész | Bloggerből vlogger lettem!

by - hétfő, július 09, 2018


Végre eljött ez a pillanat is: megérkezett az #1hétprojekt legelső része! Amikor felötlött bennem ez az ötlet, akkor rögtön tudtam, hogy mivel szeretnék kezdeni. Egyrészt azért, mert egy valódi kihívást szerettem volna magam elé állítani, másrészt már régóta szerettem volna kísérletezgetni ebben a témában. Így végül nem másra esett a választás, mint a vlogolásra.

Ha jól emlékszem, akkor 2013 őszén kezdtem el YouTube vloggereket nézni, mint például Joey Graceffa vagy Shane Dawson. De akkortájt nagy könyvmoly is voltam, így főképp booktubereket követtem. Teljesen beleszerelmesedtem a YouTube világába, a sok tehetséges és szórakoztató fiatal munkájába és szép lassan felmerültem bennem, hogy én is szeretnék csinálni videókat. 2014-ben vettem egy új fényképezőt és emlékszem, leültem a régi szobámban, építettem egy könyvtornyot, aminek a tetejére helyeztem a kamerát és... öt percen keresztül meredtem magam elé, szótlanul. Egyszerűen nem tudtam, hogyan kezdjem, hogy mit mondjak, hogyan beszéljek. Így elgondolkoztam azon, hogy képes lennék-e erre? Idővel rá kellett jönnöm, hogy személyiségemből adódóan hiányoznak belőlem dolgok ahhoz, hogy vlogger legyek. Én egy introvertált személy vagyok, aki sokkal jobban szeret hallgatni, figyelni, mint beszélni és csinálni a "showt", ráadásul a verbális kommunikáció mindig is a gyenge pontom volt. És hogy őszinte legyek, szerintem nincs is meg az a fajta kisugárzásom, ami a vlogoláshoz kell. Így négy évvel ezelőtt elvetettem ezt az ötletet...

Felmerült a kérdés, hogy miért preferálom a blogolást a vlogolással szemben? Az egyik legnagyobb vlogolással kapcsolatos félelmem azok az emberek és hogy mit szólnak majd hozzá. Félek a rosszindulatú, gonosz hozzászólásoktól, akiknek a legfőbb célja az, hogy bántsák a másikat, hogy ezáltal ők jobban érezzék saját magukat (mint minden bully). Ott vannak a trollok is, akik saját szórakoztatásukra szólnak be a másiknak, szétszedve az adott embert és annak munkáját. Igen, félek attól, hogy az emberek bántani fognak. Ez a legfőbb oka annak, hogy inkább a blogolás mellett maradtam. Itt csak a fényképemet és az írásomat tudják kritizálni, de egy videóban látnak engem, hogy hogyan nézek ki, hogyan beszélek, hogyan mozgok, hogyan élek, mit csinálok, stb. és így sokkal sebezhetőbbnek érzem magam. Ráadásul a blogomra nem találhat rá akárki, míg YouTube-on felbukkanhatok az ajánlott videók között és bárki rám találhat. Tudom, hogy az ilyen negatív dolgokat meg kell tanulni kezelni és szerintem tudnám is kezelni, mert hát Skorpió vagyok és próbáljatok csak meg belém kötni, de nem akarom magam feleslegesen felidegesíteni, felesleges negativitást hozni az életembe.
A másik ok, amiért a blogolást preferálom, az az, hogy az írás sokkal jobban megy, mint a beszéd. Mint már említettem, a szóbeli kommunikációm csapnivaló, viszont az írás mindig is jobban ment és ez az idegen nyelvek tanulásánál is nem egyszer kiütközött. Ráadásul az írott szöveget sokkal egyszerűbb szerkeszteni, mint egy videót megvágni, mivel itt újra tudom írni a félresikerült mondatokat, azonban utólag már lehetetlen újravenni valamit, amit nem jól mondtam.



Amikor közeledett a vlogolás hete, többször megfordult a fejemben, hogy nem teszem meg, hogy feladom, még mielőtt elkezdtem volna. Nem akarom, inkább csinálok valami mást, elhalasztom ezt az egész projektet. Végül aztán hétfő reggel elővettem a kamerámat, bekapcsoltam és elkezdtem beszélni. Kimondani az első szót mindig a legnehezebb. De ha megteszed, onnan már jönni fog minden magától. Lehet, hogy nem szeretek beszélni, mégis egy csomót locsogtam, szinte le sem lehetett lőni. Végül rengeteg "beszélős" rész maradt ki a vlogból, mert ha mindent benne hagytam volna, akkor abból egy egész estés film kerekedett volna ki és arra szerintem senki sem lett volna kíváncsi.

Itthon, egyedül, a négy fal között elég egyszerű volt elővenni a kamerát, de kint az utcán képtelen voltam a vlogolásra. Megint csak a "mit gondolnak majd az emberek?" gondolata támadt fel bennem, így inkább csak rövid klippeket vettem fel, ahogy sétálok, ahogy a buszra várok, ahogy szakad az eső. Beszélni nem mertem, pedig lett volna rá alkalmam. Ha lett volna mellettem valaki, akkor sokkal egyszerűbb lett volna előkapni a mobilomat, hogy felvegyek egy kis update részt, hogy épp mit csinálok, de ez sosem valósult meg. Sok szorongás van bennem a vlogolással kapcsolatban, amiket nem sikerült legyőznöm. Persze nem születetik mindenki YouTube sztárnak, a legtöbb embernek meg kell tanulnia, hogyan legyen természetes a kamera előtt és ez nem történik meg egyről a kettőre. Természetesen vannak, akiknek ez nem jelent gondot és gyorsan alkalmazkodni tudnak a helyzethez, azonban én nem ez a kategória vagyok. De biztos vagyok venne, hogy idővel én is bátrabban állnék a kamera elé.

Viszont egy valamiben biztos vagyok: nem lennék képes naponta vlogolni. Azok a vloggerek, akiket követek és nap, mint nap megosztják az életüket velünk, nézőkkel... minden elismerésem nekik! Általában a videózás nemcsak a munkájukká, hanem életük szerves részévé vált, így nekik fel KELL venni reggel a kamerát és magukkal KELL vinni, ahová épp tartanak és meg KELL vágniuk a videót, hiszen több ezer vagy millió rajongó várja otthon ülve, hogy felkerüljön a kedvencük új vlogja. Azért lennék képtelen erre, mert egyszerűen erre nem lenne kapacitásom a munka, az egyetem és a magánéletem mellett. Természetesen ha ez lenne a munkám, akkor talán egyszerűbbé válna idő szempontjából. Hiszen a napi nyolc óra robot helyett a videókba fektethetném az energiámat. Azonban felmerült még egy probléma a vlogolással kapcsolatban: én nem szeretném megosztani az életem minden egyes pillanatát a világgal. Persze, jó dolog, amikor néha bepillanthat valaki az életembe, de én nem szeretném, ha az életemből valóságshow válna. Ahogy azt észrevehettétek, a blogon sem osztok meg mindent magammal kapcsolatban és ez szerintem pont jó így. Néha, mint most is, kicsit többet mutattam meg magamból, mint ahogy azt az internet megszokhatta. És ez is teljesen jó így. Néha ez is kell.



Azalatt az egy hét alatt két ellentétes gondolat fogalmazódott meg bennem: egyrészt rájöttem, hogy még mindig nem szeretek a kamera előtt lenni, magamat venni, folyamatosan és érthetően beszélni; másrészt az utómunkát nagyon élvezem, a vágást, a szerkesztést, mert az a valódi meló, akkor születik meg a "csoda". Higgyétek el, még a legpocsékabb felvételt is lehet úgy megvágni, módosítani, hogy abból valami nézhető szülessen (lásd a lenti videót!😉). Szeretlek is meg nem is, mondhatnám a vlogolásnak. Amikor megfogalmazódott bennem ez a két gondolat, akkor felmerült bennem a következő kérdés: hogyan tovább? Ha szeretek videókat készíteni, vágni, szerkeszteni, de magamat nem szeretem videózni, nem szeretek beszélni, akkor hogyan folytassam ezt az egészet? Vagy folytassam-e egyáltalán? A fotográfia és a filmezés mindig is érdekeltek, így amikor megtanultam, hogyan kell videót és hangot vágni, természetesen nagyon lelkes lettem és mondhatni kitárult előttem egy új világ. Említettem már, hogy szeretnék jobban elmélyedni a fényképezésben, megtanulni új dolgokat és ez a videózásra is érvényes, szeretnék kísérletezgetni és alkotni valamit, amire büszke lehetek. Így arra jutottam, hogyha nem is a nagyközönségnek, de magamnak, itthon, a csendes kis szobámban előfordulhat, hogy felveszek videókat, majd megvágom őket. Mindezt a saját szórakoztatásomra, azért, hogy fejlődjek és esetleg a jövőben valamit megoszthassak mindenkivel.

Hogy fogok-e még vlogolni, az attól is függ, hogy az embereknek tetszik-e az, amit csinálok. Egy vlog nyersanyagát felvenni és megvágni nem kis meló, nekem több napba és rengeteg intenzív órámba telt, mire elkészült a végleges vlog. Hogyha erre öt ember kíváncsi, akkor lehet azt mondom, hogy köszönöm annak az öt embernek, aki megnézte, de erre hosszútávon nem fogok időt szánni. Mások szórakoztatása fontos nekem, de akkor inkább írok annak az öt embernek egy érdekesebb blogbejegyzést, aminek elkészítése relatíve kevesebb időbe telik és talán tartalmasabb, mint egy videó. Ha száz ember állna az ablakom alatt követelve az új videót, azt mondom, hogy oké, néha elkészítenék egy-két új videót. Az sem mindegy, hogy magamnak csinálok valamit vagy másoknak. Ha másoknak gyártok egy blogbejegyzést, egy vlogot vagy bármit, akkor abban benne van a kötelesség, az, hogy meg KELL csinálni. A videózást nem szeretném kötelességnek tekinteni és a blogolást sem.

Gondolom már mindenki azt várja, hogy végre összegezzek és megnézhesse a videót. Tehát... Noha nem érzem magaménak a vlogolást, azt el tudom képzelni, hogy néha-néha, egy kisebb kreatív projekt keretein belül előveszem a kamerát és felveszek nektek egy vlogot. Azt azonban nem hiszem, hogy valaha is átpártolok a blogról a vlogolásra, mert az írás nekem fontosabb, mint a videózás. Hogyha pedig videót készítek, akkor valami olyat szeretnék készíteni, ha nem is mindenkinek, ami esetleg régóta motoszkált már a fejemben, például egy kisfilm vagy zenei videó.

Így ezzel a bejegyzés végére értünk. Ha valaki még nem látta volna a vlogot, akkor most begubózhat a takaró alá, előveheti a nagy zacskó chipset és élvezheti, ahogy huszonöt percen keresztül próbálok egy értelmes mondatot megfogalmazni. Aki pedig már látta és elolvasta ezt a bejegyzést is, akkor annak véget is ért az #1hétprojekt első része.

A következő kihívás sokkal interaktívabb lesz, a folyamatot élőben követhetitek majd, úgyhogy ha még nem követtetek be a közösségi oldalakon, akkor itt az ideje, mivel a tervek szerint mindenhol más tartalom fog várni titeket. Érdemes elsősorban a Facebook és az Instagram oldalamat bekövetni, de Twitteren is valószínűleg sokat is fogok spoilerezni.

Mindenképp örülnék a visszajelzéseteknek, hogy tetszik-e az #1hétprojekt vagy hogy mi a véleményetek a vlogról, amit készítettem. Köszönöm, hogy itt voltatok és várlak benneteket vissza a következő rész alkalmával is!



Ehhez hasonló bejegyzések

3 megjegyzés

  1. Szia!
    Nem hiába vártam erre! :) Nagyon tetszett mind a poszt, mind a videó. Végigmosolyogtam, annyira jó kedvre derítettél, mert a legtöbb blogger tényleg csak a neve, esetleg a fotója, meg persze az, amit a gondolatai közül megoszt, egy YouTuber esetében viszont látni a mozgást, a mosolyt, a szobát a háttérben, a mimikát, lehet hallani a hangot, és ez sokkal közelebb hozza az alkotót a befogadóhoz. Én nem csalódtam, nagyon szimpatikusnak tűnsz a bejegyzéseid alapján és a videó alapján is. Szeretnék még ilyeneket látni tőled!
    A vlogban említetted, hogy levelezőn vagy. Ez mennyiben különbözik a rendes nappali képzéstől? Vagy neked mi a véleményed, tapasztalatod ezzel kapcsolatban? Melyik nehezebb/könnyebb? Nagyon örülnék, ha írnál vagy beszélnél erről. Ó, és a könyvekről is, amiket szereztél! A Matt Haig könyvvel én is szemeztem pénteken, de végül nem hoztam haza :/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Örülök, hogy tetszett! ^-^ A következő részhez is tervezek egy vlogot, már ha időm és erőm is engedi. :) Most már tényleg le kell ülnöm megírni az egyetemes posztomat, mert látom nagyon kíváncsi vagy rá. Igyekezni fogok vele, talán még ebben a hónapban sikerül megírnom! :D A Vagyok, vagyok, vagyokot már elkezdtem olvasni, az eddig egész jó, a Matt Haig könyvet meg lehet majd augusztusra betervezem és akkor írok róla valahol értékelést. :)

      Törlés
    2. De jó lesz! :) Előre is köszönöm!

      Törlés