Sziget 2017 | Várva várt fellépők


Az utolsó és egyben egyetlen alkalom, amikor kint voltam a Sziget Fesztiválon négy éve volt, a -1.napon, amikor is az egyik kedvenc zenekarom, a Dinero lépett fel. Azóta nem voltam egyszer sem és idén a cafeteria változásoknak és egy elmaradt olasz tanfolyamnak köszönhetően rászántam magam arra, hogy egész hetes bérletet vegyek, merthogy idén a szervezőknek sikerült idehozni a olyan előadókat, akiket szívesen megnéznék, ami csoda! Úgyhogy gyorsan meg is osztom veletek, hogy kik azok, akiknek a koncertje miatt izgatott vagyok.

LOLA MARSH
Szerda - 18:00 - Európa Színpad
Bevallom, a Lola Marshot a Szigetnek köszönhetően ismertem meg. Amikor nézelődtem a fellépők között, akkor találtam rájuk és amikor belehallgattam a zenéjükbe, egyből meggyőztek. Ez valószínűleg annak is köszönhető, hogy az izraeli együttes zenéje hangulatban hasonló Lana Del Rey zenéjéhez. Kicsit indie, kicsit folk pop, az énekesnő hangja nagyon tetszik, úgyhogy biztosan ott fogok csápolni a koncertjükön.
(Halkan megjegyezném, hogy az énekesnő pár évvel ezelőtt fellépett az izraeli X-Faktorban, ahol a Video Gamest adta elő. Engem megnyert!)


GTA
Péntek - 01:30 - OTP Bank Színpad by A38
Nem vagyok benne biztos, hogy az ő koncertjükre 100%, hogy eljutok, főképp a hajnali időpont miatt. Az elektronikus duó zenéjét anno szerintem a Fancy remixükkel ismertem meg, de utána a Red Lipset is nagyon megszerettem. Azóta belehallgattam az albumaikba és azt kell, hogy mondjam, hogyha táncolni akarok, akkor biztos, hogy az ő koncertjük lenne arra a legtökéletesebb.


IGGY AZALEA
Szombat - 18:00 - Dan Panaitescu Nagyszínpad
Nem örültem, amikor megtudtam, hogy Rita Ora és a Clean Bandit lemondta a fellépését, de amikor kiderült, hogy Iggy Azalea lesz Rita Ora helyett, már nem bántam. Sokan nem szeretik Iggyt, sőt mondhatni divat őt utálni, de én kedvelem és jó pár dalát szeretem is. Habár kicsit félek, hogy vajon milyen lesz a koncertje, de bízom benne, hogy oda teszi magát és nem fog Rihannázni...


MACKLEMORE & RYAN LEWIS
Szombat - 21:30 - Dan Panaitescu Nagyszínpad
Amikor pár éve itt voltak, nagyon jó visszajelzéseket hallottam a koncertjükről, úgyhogy kicsit sajnáltam, hogy nem mentem akkor a Szigetre. Viszont most lesz alkalmam bepótolni. A vicces az, hogy igazából csak két számukat ismerem, de lehet, hogy még a koncert előtt egy gyorstalpaló zenehallgatást is beiktatok.


OH WONDER
Vasárnap - 18:30 - OTP Bank Színpad by A38
Az első dal, amit hallottam tőlük a Crazy in Love feldolgozásuk volt és azóta terveztem belehallgatni a zenéjükbe, amit hála a Szigetnek meg is tettem. Júniusban megjelent az új albumuk, ami szintén nagyon tetszett, úgyhogy egyértelmű, hogy elmegyek majd a koncertjükre.


THE CHAINSMOKERS
Vasárnap - 21:30 - Dan Panaitescu Nagyszínpad
A végső döntés meghozatalához az kellett, hogy bejelentsék a The Chainsmokerst. Amikor megláttam, hogy jönnek a Szigetre, máris elkezdtem tervezgetni a bérlet/jegyvásárlást. Tudom, hogy mostanában a csapból is ők folynak a Despacitón kívül, de én szeretem a dalaikat és teli torokból szeretném énekelni a Closert!


MAJOR LAZER
Hétfő - 21:30 - Dan Panaitescu Nagyszínpad
Életem folyamán sok mindent megbántam és köztük volt az is, hogy két éve nem mentem el a Major Lazer koncertre. De hálisten őket is újra meghívták, úgyhogy idén bepótolhatom ezt is. Még anno a Watch Out For Thisszel ismertem meg őket és azóta is szeretem a zenéjüket. És végre láthatom őket élőben is! Weeee!!!


BIRDY
Kedd - 17:45 - Dan Panaitescu Nagyszínpad
Birdy is azon előadók közé tartozik, akiket évek óta követek és hallgatok, így amikor megtudtam, hogy jön a Szigetre, tudtam, hogy az ő koncertjére mindenképp el szeretnék menni. Noha az utolsó albumát nem hallgattam túl sokat, a korábbi albumait többször is végigpörgettem, például munka közben (jó idegnyugtatónak!).



Ezeken az előadókon kívül természetesen sok olyan van, akiknek ellátogatok a koncertjére, például Pink, Wiz Khalifa vagy George Ezra, sőt, nagy valószínűséggel beköltözök az Európa Színpad elé, mert ránézésre jó kis koncertek lesznek ott. De a fent felsorolt fellépőknek köszönhető az, hogy idén elmegyek a Sziget Fesztiválra. Biztos vagyok benne, hogy nagyon jó lesz, már csak a jó időért kell imádkozni. Ha szeretnétek, akkor írok egy külön Sziget posztot is, de a hóvégi bejegyzésemben mindenképp megosztom veletek a Szigetes élményeimet.


A bejegyzés fejlécéhez felhasznált kép forrása: sziget.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kövess Instán!