Péntek reggel, hat óra ötven perc. Még ki se nyitottam a szemem, máris nyúltam a telefonom után, mert elérkezett a nap, amire már hónapok óta vártam: megjelent Lana Del Rey új albuma, a Lust for Life. Azonnal felmentem Spotify-ra és lementettem az albumot, hogy munkába menet meghallgathassam.

Amikor pár hónapja kiderült, hogy Lanának új albuma jelenik meg, folyamatosan számoltam vissza a napokat. Először május végére tették a várható megjelenését, aztán csalódnom kellett, hogy a hivatalos megjelenés csak július 21-én lesz. De nem baj, én vártam türelemmel és... péntek reggel már hallgathattam is a Lust for Life-ot. Egy kicsit féltem attól, hogy túl nagyok lesznek az elvárásaim és emiatt nem fog majd tetszeni, de szerecsére nem ez történt.


Vissza a péntek reggelhez. Még el sem indultam, amikor elindítottam a lejátszást és vicces volt arra készülődni, hogy

A Love volt az első kislemez, ami megjelent az albumról és már első hallás után tetszett. Egyrészt örültem annak, hogy nem egy tipikus Lanás, melankolikus dal és reménykedtem, hogy az album is hasonló hangulatú lesz. Másrészt a videóklipben láthattuk Lanát mosolyogni, ami az egész világot sokként érte.
Aztán jött az album névadó dala The Weeknddel. Bevallom, a Lust for Life nem volt szerelem első hallásra. Sokszor meg kellett hallgatnom és többször látnom kellett a klipjét a VH1-on, hogy megszeressem.
Szóval az első két dal kicsit nyugtatólag hatott, hiszen már ismertem őket. És aztán elérkezett az első új dal, a 13 Beaches, ami... szerelem volt első hallásra. Azt hiszem, ez lett az első kedvenc dalom az albumról. Ahhh... annyira szeretem!
A következő dal, a Cherry is ismerős volt számomra, mivel Lana előadta a BBC Radio 1 koncertjén. A 13 Beaches-zel együtt visszatértünk a már jól ismert Lanás balladákhoz, de nem panaszkodom, mert mindkettő nagyon tetszik. A White Mustang lehet a másik kedvencem az új albumról. Ezt is már első hallásra megszerettem, ne kérdezzétek, miért. Egyszerűen már amikor hallgattam, beleszerettem.
A Summer Bummerrel és a Groupie Love-val is találkoztam már, a megjelenés előtti héten osztotta meg őket Lana a rajongókkal. Nem tartoznak a kedvenceim közé, viszont ami nagyon tetszik mindkét dalban, hogy keverte a saját stílusát a rappel, ami számomra külön öröm, mert bevallom, szeretem azt a műfajt is.
Ezután kicsit összefolytak a dalok, úgyhogy tudtam, hogy újra kell őket hallgatnom, hogy bármiféle véleményt is nyilvánítsak róluk. Az utolsó előtti dalnál tértem magamhoz újból. Valószínűleg azért, mert a Change lett a harmadik kedvencem az albumról. Ez is egy olyan megmagyarázhatatlan eset. Meghallottam, megérintett és megszerettem. Az utolsó dalt már a munkahelyemen kellett meghallgatnom. A Get Free egyelőre nem nyert meg magának, talán idővel megváltozik a véleményem róla.
És akkor vissza a "kiesett" dalokhoz. Azt mondanám, hogy ezeket a dalokat mindenképp meg kell többször hallgatnom ahhoz, hogy eldöntsem, hogy tetsznek-e és ha igen, miért. Ezek közül az In My Feelings, a Coachella és a Heroin tetszett a legjobban. A God Bless Americát és a When the World Was at War We Kept Dancinget természetesen a jelenlegi politikai helyzet ihlette. *khmm Trump khmmm* Én személy szerint szeretem, amikor az előadók komolyabb témákról is énekelnek és nem csak a szerelemről és az érzelmekről.
Már csak két duett maradt, amit nem említettem meg: a Beautiful People, Beautiful Problems, amit Stevie Nicks-szel közösen adnak elő; és a Tomorrow Never Came, amit pedig John Lennon és Yoko Ono fiával, Sean Lennonnal közösen énekel. Kezdjük ott, hogy nem is tudtam, hogy van egy fiuk! Tudom, én vagyok tájékozatlan! De ha jobban belegondolok, akkor már érthető, hogy miért van olyan Beatlesös hangzása a dalnak. A Stevie Nickses duettről mindig Lana Pitchforkos interjúja jut eszembe, amiben fangirlködik, hogy az ikonikus énekesnővel közösen dolgozhatott. A kedvencem belőle:

"At the end of the track, she sings, then I sing, then she sings. I was kinda embarrassed. I was like, “I sound so little compared to you.” And she was like, “That’s good, you’re my little echo.” And I was like, Stevie called me her little echo." [Pitchfork interjú részlet]

Tudom, az elmúlt pár bekezdés elég össze-vissza volt, de mint mondtam, ez nem egy albumkritika, csak próbálom megírni nektek az első benyomásomat az albumról. A zenéről amúgy is nehezen tudok beszélni, mert nem írni kell róla, hanem hallgatni.

Szóóóval... Mindenképp pozitív a véleményem az új Lana Del Rey albumról. Egyáltalán nem csalódtam benne, habár egy kicsit több újdonságot vártam tőle hangzásvilágban, mert így a már megszokott Lanás dalokat kaphattuk meg. Persze ezzel semmi probléma, csak egy idő után már tényleg nehéz megkülönböztetni a dalokat a SongPopon. :) Viccet félretéve, megint nagyot alkotott Lana! Aki szereti őt, annak biztosan tetszetni. Aki pedig még nem ismeri, annak ajánlanám azokat a dalokat az albumról, amiket kiemeltem, mert véleményem szerint azok a legjobbak. A következő hetekben azt hiszem rongyosra fogom hallgatni az új albumot.