Egy szál gyertya | avagy egy blogszülinap margójára, őszintén

by - vasárnap, május 13, 2018



El sem hiszem, hogy elérkezett ez a pillanat! A Beautiful Dauntless egy éves lett! Tavaly, amikor sok huza-vona után végre elszántam magam, hogy belevágok egy új blogba, nem igazán tudtam, hogy mi lesz belőle. Csak egy hirtelen felindulás lesz-e, ami egy-két hónap után kihuny vagy egy hosszú távú befektetés. Így az első évforduló alkalmából sok gondolat kavarog a fejemben a blogról, a múltról és a jövőről, úgyhogy pár sorban megosztanám ezeket veletek.

Amikor elkezdtem a Beautiful Dauntlesst, nem igazán volt elképzelésem azzal kapcsolatban, hogy milyen típusú blogot szeretnék belőle. Úgy voltam vele, hogy vegyes felvágott lesz, mindenféle témát érintve és idővel majd kialakul egy niche. Egy év elteltével nem tudom kijelenteni, hogy ez a niche létrejött volna, sőt, úgy döntöttem, hogy nem is fogom bekategorizálni a blogot. Arról írok, amiről szeretnék, akkor, amikor akarok és ez pont így jó. Eleinte még nem voltam megelégedve a bejegyzéseim tartalmával, de egy idő után kezdett elrendeződni a fejemben, hogy milyen típusú bejegyzéseket szeretnék írni és vannak olyanok, amikre kifejezetten büszke vagyok.
Rengeteg ötletem van, hogy miről szeretnék írni a jövőben, a listám egyre csak hosszabb és hosszabb és olyan terveim vannak, amik miatt nagyon izgatott vagyok, mind a megvalósítás, mind a végkifejlet miatt is. Vannak olyan ötletek, amik már lassan egy éve várják, hogy megszülessenek, vannak újabbak, amikkel a közeljövőben már Ti is találkozhattok. Én mindenképp pozitívan állok a jövőhöz az írás terén és biztos vagyok benne, hogy az elkövetkezendő egy évben lesz alkalmam fejlődni.

Azonban mindennek van negatív oldala is és természetesen a blogírásnak is. A terület telítettsége miatt nehéz eljuttatni a bejegyzéseket a megfelelő olvasótábornak és ezzel megszenvedek én is, nap mint nap. Mindig megosztom a bejegyzéseimet a közösségi oldalakon, blogger csoportokban, így mondhatjuk, hogy kialakult egy kis olvasótábor, azonban kicsit megrekedve érzem magam a marketing terén. Noha tinédzserként még ment a tömény promózás G-Portálon, de így idősebb fejjel nem szívesen árasztom el mások idővonalát a promómmal. Persze, tudom, hogy a bloggerség ezzel jár, hogy önpromózni kell, de őszintén, ebben én szörnyű vagyok. Ebben a nagy blogvilágban elég elveszettnek érzem magam és kicsit olyan, mintha bezártak volna egy ketrecbe, amiből nem tudom, hogyan törhetnék ki. Sokszor az írás helyett olyan dolgokon gondolkozok, hogy hogyan tudnék több olvasót szerezni, hol kéne promóznom, hogyan kéne hirdetnem és a többi. Ez a legelszomorítóbb az egészben számomra, hogy néha többet agyalok ezeken a dolgokon, mint magán az íráson.


Sok kétségem is van, mert sokan mondják, hogy "ha jó vagy, akkor úgyis követni fognak téged". Tehát ha csak száz ember olvassa a blogomat, az azt jelenti, hogy nem vagyok jó? Vagy csak azt, hogy a megfelelő közönséget nem találtam még meg? Vagy mindkettő? Vagy egyik sem? Néha megkérdőjelezek mindent, hogy minek csinálom én ezt, hogy nem vagyok jó benne. Mások néhány outfit képpel ezres nézettséget produkálnak (no offense!), én meg egy három nap alatt megírt bejegyzéssel épphogy százat. Néha elgondolkozom azon, hogyha követném a nyájat, akkor én is népszerű lennék? Kicsit úgy érzem magam, mint a suliban. Vannak a népszerű lányok, akikért mindenki odavan, akiket mindenki irigyel, aztán vagyok én, a szürke kisegér, aki folyamatosan kételkedik magában, mert nem olyan, mint a népszerű lány, aki valójában egyáltalán nem jobb nála, sőt... Attól, hogy valakit ezrek követnek, lájkolnak felszínesen, nem jelenti azt, hogy jobb lenne attól, akit ötvenen követnek hűségesen. Vagy legalábbis ezzel próbálom magam nyugtatni...

Mindig rájövök, hogy mennyi minden változott nyolc év alatt. Amikor tinédzserként elkezdtem blogolni, annyira még nem érdekelt, hogy csak huszonöten olvasták el, hogy épp mit szenvedtem aznap a gimiben. Egyszerűen szerettem írni, megosztani a történeteimet és az emberek vagy elolvasták, vagy nem. Nem is másoknak írtam, hanem inkább magamnak. Rendületlenül írtam a bejegyzéseket, mert az volt a lényeg, hogy szerettem írni. Nem kellett ráerőszakolnom magam arra, hogy hetente legyen egy bejegyzést, mert volt heti kettő is, ha épp olyan kedvem volt. Nem érdekeltek akkoriban a számok, azok a fránya számok, amik manapság annyira fontosak a bloggerek életében, mintha számok nélkül nem is lennénk bloggerek. Néha elgondolkozok azon, hogyha akkoriban jobban odafigyeltem volna a blogra és nem nyitottam volna egy újat minden második évben, akkor most hol tartanék? Valószínleg ugyanitt, de ez már más kérdés...

Azonban próbálok mindig pozitívan tekinteni a blogolásra, mert ez nem munka, ez nem kötelezettség, ez egy hobbi. Ennek az egésznek örömöt kellene szereznie, mert ezt szeretem csinálni és a jövőben is szeretnék ezzel foglalkozni, mert én hiszek magamban, sőt, hiszek a képességeimben, abban, hogy tudok érdekes, szórakoztató és jó tartalmakat létrehozni és nem csak tucatbejegyzéseket, amikkel tudom hozni a heti bejegyzésszámot. Abban is hiszek, hogyha elég kitartó és furfangos az ember, akkor eléri azt, amire vágyik, ahhoz viszont szükséges a kemény és kreatív munka. Bízom benne, hogy egy jó év elé nézünk a blog tekintetében, ahogy már említettem, vannak olyan ötleteim, amik lázba hoznak és alig várom, hogy megvalósítsam őket. Lesznek viccesek, lesznek komolyak, lesznek újdonságok és bízom benne, hogy Ti, kedves olvasók is itt lesztek, hogy mindezt megtapasztaljátok.

Végül, de nem utolsó sorban meg szeretném köszönni azoknak az olvasóknak, akik mindig betérnek hozzám, legyenek azok barátok, ismerősök vagy ismeretlenek! Ti is kellettek ahhoz, hogy ez az egész működjön, hogy lelkesen, ötletekkel telve leüljek és legépeljem nektek a bejegyzéseket. Köszönöm a kedves szavakat, a lájkokat, a szíveket, a követéseket! El sem tudjátok képzelni, mennyit jelent nekem a tőletek kapott kedvesség!

BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT, BEAUTIFUL DAUNTLESS!



A képek saját készítésűek, azok felhasználása csak az engedélyemmel történhet!

Ehhez hasonló bejegyzések

2 megjegyzés

  1. Szia!
    Már egy ideje el akartam olvasni ezt a posztot, de sosem jutottam ide, aztán ki is ment a gejembol. De végülis jobb utobb, mint előre inni a medve bőrére: Boldog szülinapot a blognak!
    Amiket írtál a blogolás negatív oldaláról, teljességgel tudok vele azonosulni. Két éve vezetem a blogomat, és a kezdeti lendület az olvasók részéről kifogyott, mert amilyen gyorsan összeszedtem 40 feliratkozót, az a plusz 13 ember az utóbbi egy évben jött össze valahogy. Ilyenkor megkérdőjeleződik bennem is, hogy valamit rosszul csinálok? Az emberek szerint rosszul írok, és a blog csapnivalóan néz ki? Rengetegszer megfordult már a fejemben a szünet gondolata. Ugyanakkor azért csinálom ezt az egészet, mert szeretem. Legalábbis amikor elkezdtem, szerettem. Ebben sem vagyok biztos: mostanra nyűggé vált a blog?
    Sajnos nem tudok jó tanácsokat adni ezzel kapcsolatban, amit én mindig elhatározok magamban, amikor szünetet akarok, az az, hogy annál kitartóbb leszek. Nem fogom feladni, mintha valami múló szeszély lenne az egész, és ha az kell, minden harmadik napon hirdetni fogok.
    Sok sikert kívánok neked és a blognak! Ha nem lennék feliratkozva, akkor mindjárt megteszem, mert egyébként szoktalak olvasni. Remélem, még sokáig aktív leszel az oldalon, és te sem adod fel! :)

    Ölel és üdvözöl
    Ginny

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Ginny! Köszönöm a kedves szavakat! Sajnos sokan vagyunk így a blogolással, hogy akármennyire szeretnénk, akkor sem tudjuk eljuttatni annyi emberhez a bejegyzéseinket, amennyihez szeretnénk. Ettől függetlenül én nem adom fel, örülök annak, hogy vannak olyanok, mint például te is, akik mindig betévednek ide és akiknek valószínűleg tetszik is az, amit csinálok. Talán egyszer majd rátalálok a megoldásra, hogy hogyan csalogathatnék több olvasót a blogra, de addig beérem annyival, amennyi van! :)

      Törlés