Young & wild & free | 2017 augusztus

by - vasárnap, szeptember 03, 2017


Amikor leültem, hogy megírjam ezt a bejegyzést, rájöttem, hogy
1) augusztus csak egy szempillantás volt
2) másfél hetet leszámítva nem igazán történt semmi érdekes ebben a hónapban.
Persze ez nem riaszt vissza attól, hogy ne írjam le azt a pár dolgot, ami talán érdekelhet titeket.

Magánélet... Hmmm... Azon kívül, hogy Anyum asszisztálásával beiratkoztam az egyetemre (én sajnos dolgoztam, úgyhogy személyesen nem tudtam elmenni), nagyon semmi nem történt. Felkelek, dolgozok, itthon vagyok, néha találkozom barátokkal, néha elmegyek vásárolni. Nem mondhatnám, hogy túlságosan izgalmasak lettek volna mostanság a hétköznapjaim. Már azt a másfél hetet leszámítva!

Tehát volt másfél hét a hónapban, ami nagyon sűrű volt és izgalmas és fantasztikusan éreztem magam. Ott kezdődött, hogy augusztus hetedikén Luis Fonsi lépett fel a Budapest Parkban. Igen, az az énekes, akitől a Despacito származik, igen, igen... Én voltam azon kevesek egyike, aki tisztában volt azzal, hogy ki is az a Luis Fonsi és ismertem más dalát is a nagy slágerén kívül. Anno még 2012 környékén találtam rá és az akkoriban újnak számító albumát, a Tierra Firmét meghallgattam. Ne kérdezzétek, hogy hányszor, mert már nem emlékszem, de amikor a koncert előtti nap belehallgattam, akkor több dalát is felismertem, hogy "óóó, ezt már hallottam". Amiket ténylegesen szerettem tőle, az a Respira és a Gritar voltak. A Despacitót pedig szerencsére még azelőtt megismertem, mielőtt a világ agyonhallgatta volna. Ilyenkor szeretem felhívni az emberek figyelmét, hogy év elején jelent meg a dal, ami már akkor is nagy siker volt a spanyolajkú országokban, aztán a Justin Bieber remix által berobbant a világszintű köztudatba. Na de térjünk vissza a koncertre. Nagyjából két órával a koncert előtt odaértem a Budapest Parkba, ahol már akkor is sokan voltak és olyan sztárok léptek fel, mint Dér Heni, Csordás Tibi a Fiestából vagy Horváth Tomi. Életem leghosszabb két órája volt és nem egyszer elgondolkoztam azon, hogy harakirit követek el. Nem rajongok a magyar zenéért, sajnálom! Mivel az előzenekarok nem szórakoztattak túlságosan, ezért a közönséget vizslattam és... rájöttem, hogy nagyon fura volt az összetétel. De a legszembetűnőbb talán az volt, hogy lerítt ezekről az emberekről, hogy halvány lila gőzük sincs arról, hogy ki az a Luis Fonsi. Aztán nagy nehezen elkezdődött a koncert és azt kell, hogy mondjam, hogy a végén nagyon elégedett voltam. Úgy jött fel a színpadra, hogy tisztában volt azzal, hogy az emberek 99%-a csak a Despacitót ismeri tőle és ennek ellenére is nagyon jó showt csinált. Voltak pörgősebb latin dalok, lassú balladák, próbálta tényleg belesűríteni abba a másfél-két órába majd' húsz év munkásságát. Természetesen folyamatosan mentek a bekiabálások, hogy "Despacito!", de próbáltam ignorálni ezeket az embereket. Aztán úgy háromnegyed óra múlva elhangzott az a bizonyos dal és én azon kezdtem el gondolkozni, hogy "ugye ez nem a koncert vége?!". Általában az előadók nem szokták a legnagyobb slágerüket a koncert közepén lejátszani, de Luis Fonsi megtette. Akkor mindneki feléledt, kiélte a Despacito lázat és miután vége lett a dalnak, többen el is indultak haza, ami szerintem a legnagyobb tiszteletlenség, amit egy előadóval szemben elkövethetsz. Persze, ha egy fesztiválon lettünk volna, azt mondom, hogy ok, mert én is továbbálltam, ha esetleg nem tetszett valami vagy ha esetleg olyan gyatra a koncert, akkor ok, de amikor elmész egy zenész koncertjére, amiért kifizetsz x ezer forintot és azután lelépsz a sláger után... A legtöbb ember tényleg EGY DAL MIATT JÖTT EL és őket nem érdekelte Luis Fonsi, az, hogy beleadja szívét-lelkét a koncertbe, hogy mi, közönség jól érezzük magunkat. Tényleg, hihetetlen és szomorú volt ilyen közönség tagja lenni. A magyar mentalitás ezen a koncerten is és a Sziget fesztiválon is a negatív oldalát erősen megmutatta. De térjünk vissza Luis Fonsira. Tehát lement a Despacito és ő tovább folytatta a koncertet. Ami külön tetszett, hogy feldolgozott olyan dalokat, amik nemzetközi szinten is ismertek, mint például a Don't Let Me Down (The Chainsmokers), Without You (David Guetta ft. Usher) és a Shut Up and Dance (WALK THE MOON). Ebből is látszott, hogy próbált a közönség kedvére tenni és szerette volna, ha jól érezzük magunkat. Ez az ember egy tünemény, annyira szimpatikus volt végig, tényleg egy szerethető előadó és jó énekes! Csak hallgassatok meg tőle egy-két dalt és rájöttök, hogy igen, ő tud valamit! A koncert végén még azért egyszer, a biztonság kedvéért elhangzott a Despacito és aztán mindenki elindult hazafelé. Kicsit vegyes érzéseim voltak utána, mivel egyrészt nagyon jó koncert volt, Luis Fonsi profi volt, én pedig nagyon jól éreztem magam; másrészt a közönség... no komment. De kihasználtam az alkalmat, hogy lássam Luis Fonsit élőben, mert nem hiszem, hogy a jövőben majd újra eljutok egy koncertjére... de ki tudja?

Luis Fonsi koncert a Budapest Parkban (saját kép)

Despacito után jött Dunkirk. A barátaimmal elmentem megnézni Christopher Nolan új filmjét és kezdjük ott, hogy megérte elmenni a moziba miatta. Imádom a háborús filmeket és miután elolvastam a rendezővel egy interjút, egyre jobban felkeltette az érdeklődésemet. Három idővonalat követünk végig, különböző nézőpontokból. Egy hetet a parton veszteglő katonák szemszögéből, egy napot az angliai hajósokéból és egy órát a vadászpilótákéból. Amit tudtam még a film előtt, hogy nem ismerjük meg a szereplők hátterét, sőt, még a nevüket se nagyon. Ezzel kapcsolatban voltak kétségeim, mert szeretem megismerni a szereplőket, anno és most, főleg egy háborús filmben. De hogy őszinte legyek, ez így is működött, nem hagyott bennem hiányérzetet az, hogy nem tudtam róluk többet.
Én végigizgultam a filmet, szorítottam azért, hogy megmeneküljenek és végre biztonságban legyenek. Tényleg, rég volt már, hogy ennyire beleéltem magam egy filmbe. A kedvenc szereplőm mindenképp Farrier volt, akit Tom Hardy alakított. Talán az ő sorsa érdekelt a legjobban és kicsit dühítő volt számomra a film vége... Nem spoilerezek, nézzétek meg és megértitek. Én csak ültem, hogy "Most akkor mi van? Mi történt???". De választ nem kaptam, így egy kis hiányérzettel távoztam a moziból. Mint már mondtam, összességében tetszett és majd egyszer mindenképp újra fogom nézni. Addig is próbálok nem a végére gondolni, mert csak felidegesítem magam.

A Dunkirk utáni nap pedig kezdődött a Sziget!!! YEEEEEAH! Már a Luis Fonsi koncert után megfelelő hangulatba kerültem, alig vártam, hogy elérkezzen a Sziget első napja és aztán végre eljött, aminek el kellett jönnie! Mivel írtam egy igen hosszú bejegyzést, hogy min mentem keresztül azon a hét napon, ezért itt most nem kezdem el részletezni. De annyit elmondok, hogy nagyon jól éreztem magam és nem bántam meg, hogy elmentem. Végre sikerült kikapcsolódnom, ellazulnom, megszabadulnom a sok negativitástól, problémától, kiengednem magamból a fáradt gőzt. Már nagyon szükségem volt arra, hogy bulizzak, ugráljak, énekeljek egy jót!

És sajnos ezzel véget is ért az a csodás, de kimerítő hét. A hónap nagy része amúgy betegeskedéssel telt. Július végén pár napot táppénzen is voltam, de sajnos a köhögéstől még mindig nem sikerült megszabadulnom. De szép lassan, mire elérkezik az októberi időpontom a tüdőgondozóba, elmúlik. Mert azelőtt is ez történt.


Majdnem elfelejtettem megírni a havi kedvenceimet, habár nem volt sok. Zeneileg most semmi újdonság nem jelent meg, ami érdekelt volna. Na jó, talán Dodie új EP-je, a You. De főképp a Szigeten fellépő előadókat hallgattam, hogy felkészüljek a koncertekre. Az biztos, hogy a hónap dala a Sua Cara volt a Major Lazertől.
Nem vagyok egy beauty guru, de egy valamit meg kell említenem és az az Essence Out of Space Stories körömlakkjai, amit Anyummal együtt nagyon szeretünk. Eddig három színt próbáltam ki és mind nagyon tetszett. Jelenleg a 07-es, "1000 light years away" színnel van kifestve a körmöm.
És végül, de nem utolsó sorban egy YouTube csatornát szeretnék megemlíteni. A Psych2Go rövid, pszichológiával kapcsolatos témákat dolgoz fel pár perces, animált videók formájában. Egyrészt érdekesek a videók, másrészt sok mindent tanulhatunk belőlük. Mint például azt is, hogy az emberek keverik az antiszociális és aszociális kifejezéseket. Tehát én aszoc vagyok ezentúl, nem antiszoc.🙂

És eljött az idő, hogy szomorkodjak a nyár vége miatt, mert még mindig ez a kedvenc évszakom és jó lett volna idén is elmenni nyaralni valahova, de hát az élet nem így hozta. Na de majd jövőre mindenki más fog irigykedni az irodából, miközben én a homokos tengerparton fogok megpörkölődni. Vagyis bízom benne, hogy így lesz. Így kell, hogy legyen!😄
A szeptember mindenképp egy érdekes hónap lesz, főleg, hogy kezdődik az egyetem és még sok minden más! De ezekről a dolgokról majd csak egy hónap múlva mesélek. Köszönöm, hogy elolvastátok ezt a kisregényt is és a legközelebbi viszontlátásra!

Ehhez hasonló bejegyzések

0 megjegyzés