Ez történt! | 2017 május-július

by - csütörtök, augusztus 03, 2017


Hihetetlen, hogy már augusztus van! És az is hihetetlen, hogy május óta ez a második bejegyzésem! Mondhatni szégyen, de minden kezdet nehéz, nem igaz? Amikor megszületett a BD, már tudtam, hogy szeretnék havi összefoglalókat írni az életemről, azokról a dolgokról, amik kiemelkedtek az adott hónapban. Aztán ez folyamatosan csak eltolódott és most, augusztus elején próbálok megírni egy ilyen posztot az elmúlt három hónapról! Persze egyszerűbb lenne, ha csak az előző hónapról beszélnék, de sok minden történt, amit szívesen megosztanék veletek, úgyhogy ezt is teszem. Helyezkedjetek el kényelmesen, mert lehet, hogy hosszú lesz!

Az első említésre méltó dolog az a Beautiful Dauntless születése. Eszméletlen régóta húzódott már ez az egész blognyitás és még mindig nincs kész a blog, de májusban úgy döntöttem, hogy nyilvánossá teszem és majd idővel csinosítgatom, írogatok, amikor épp valami eszembe jut és a többi. Persze ez az írogatás nem igazán jött össze, de kezdek ihletet kapni és vannak ötleteim, amiket mindig fel is jegyzek, tehát a motiváció és az ihlet megvan, már csak a megvalósítás hiányzik. De igyekezni fogok, szeretném, hogyha ismét aktív részese lennék a blogger társadalomnak.

A vitruális életen kívül ott a valós élet is, ahol bizony történtek változások. Májusban felmondtam a régi munkahelyemen, júniusban kezdtem az új helyen és lassan már két hónapja dolgozom ott. Régóta fontolgattam már a felmondást az előző helyemen, nem voltam elégedett, nem szerettem bejárni dolgozni, sok-sok problémám volt, így miután kaptam több ajánlatot is, elfogadtam az egyiket és búcsút mondtam a régi helynek. Multitól multihoz mentem, tehát ismerős a munkakörnyezet, a pozíció teljesen más, ezért még sokat kell tanulnom és ismerkednem kell az új világgal, de aminek örülök, hogy végre elégedett vagyok a fizetésemmel. Aztán meglátjuk, hogy mit hoz a jövő...

Ha már a jövőnél tartunk, érdemes azt is megemlíteni, hogy szeptembertől újra egyetemre fogok járni. Négy év szünet után elhatároztam, hogy jelentkezek levelező képzésre és végre felsőfokú végzettséget szerzek. Július 26-án kihirdették a ponthatárokat és kiderült, hogy felvettek kommunikáció és médiatudomány szakra. Wohooo! Úgyhogy imádkozzunk, hogy tetsszen, mert más ötletem nincs, hogy mit tanulhatnék. Ha ez nem jönne össze, akkor elmegyek banánt szedni valami karib tengeri szigetre! Én bízom a döntésemben, úgyhogy szeptembertől azon törhetem majd a fejem, hogy hogyan fogom megoldani a sulit munka mellett... Ááá, kicsit sem stresszel!

Agnes Obel koncert az Akváriumban


Magánéletben ez a két említésre méltó esemény történt. Szerintem ennyi izgalom bőven elég is volt erre a negyedévre. Persze hébe-hóba próbáltam egy kis pihenést és szórakozást is belevinni az életembe, például megnéztem a Wonder Womant a barátnőimmel (Chris Pine😍), megnéztem az új Karib tenger kalózai filmet anyummal, voltam Agnes Obel koncerten az Akváriumban, részt vettem két #esbringa találkozón (Giro és Tour nézős), szurkoltam Portugáliának az Eurovíziós Dalfesztiválon (a tévé előtt, of course), levágattam a hajam szuper rövidre éééééés vártam, hogy megjelenjen Lana Del Rey új albuma, amiről természetesen muszáj volt írnom egy bejegyzést, mert hát csak megtörtént a csoda, hogy végre új dalokat hallgathatunk tőle!

De az elmúlt negyedévben azért elég jó kis dalok és albumok árasztották el a zenei világot (és itt nem a Despacitóra gondolok, mert az még valamikor év elején jött ki és mire mindenki azt hallgatta, én már ráuntam aka rövid Despacito történetem). Kezdjük ott, hogy megjelent Miley Cyrus új dala, amibe rögtön beleszerettem. Bevallom, a Disney sztárok közül Miley volt az, akivel mindig is szimpatizáltam, csak aztán jött a vadóc korszaka, amikor kicsit visszahátráltam, de a Malibuval újra megnyert magának. Meg kell jegyeznem, hogy az új Lorde és London Grammar album nagyon jól sikerült, Lorde feltépte az összes sebemet a Liabilityvel. A London Grammar lemezére pedig már nagyon régóta vártam és szerencsére nem csalódtam. De még nem mélyültem el egyik albumban sem, úgyhogy erre még sort kerítek. Spanyol zenei téren kiemelném az Izal Vivo koncertlemezét, ami tökéletes, főleg, hogy a La mujer de verdét a Miss Caffeinával együtt adják elő (jó, igazából csak a MC énekesével és gitárosával). A másik album pedig a Sexy Zebrastól a La Polla, ami megint elég lázadóra sikerült. Még nem békültem meg ezzel a stílusukkal, jobban tetszett az, amint a Volvamos a la selva korszakukban csináltak. De a Sexo y marihuanát szívesen hallgatom az új albumról.

London Eye
Majdnem el is felejtettem, hogy az új munka által eljutottam életemben először Londonba! Noha üzleti út volt és főképp dolgoztunk, esténként volt egy kis kimenőnk körülnézni a városban és megvacsizni, ráadásul egy szombati napot is hagytunk magunknak, hogy kicsit turistáskodjunk. Az biztos, hogy én lejártam a lábam, szívem szerint levágtam volna, annyira fájt már a nap végére. De láttam a nagy nevezetességeket, mint például a Tower Bridge, London Eye, Big Ben, Buckingham Palace. És belekeveredtünk a Pride felvonulásba is, ami nagyon pozitív emlékeket hagyott bennem.
Visznt azalatt a pár nap alatt rájöttem, hogy London nem az én városom, túlságosan zsúfolt, rengeteg az ember... Szeretem a nyüzsgést, de ez már nekem is sok volt. A fordított közlekedésről meg inkább ne is beszéljünk! :)

És ezzel a bejegyzés végére is értünk. Szerencsére sikerült röviden is tömören átadni mindazt, ami három hónap alatt történt. Ígérem, a rendes havi összefoglalók részletesebbek lesznek. Köszönöm a figyelmet és a legközelebbi viszontlátásra!

Ehhez hasonló bejegyzések

0 megjegyzés